2008. november 11.Tölgyi
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Tízezer gyermek karácsonya - Mennyi szeretet fér el egy cipősdobozban?

A Baptista Szeretetszolgálat idén is elindította a Tízezer gyermek karácsonya nevű akcióját. Egy-egy cipősdoboznyi könyvvel, játékkal lehet segíteni rászoruló gyerekeken fővárosban 5 helyszínen, valamint az ország csaknem 40 településén. Idén először kizárólag új ajándékokat fogadnak el, mert a korábbi években a dobozba tett megunt, elrongyolódott ajándékok sok kisgyereknek csalódást okoztak.

Idén ötödször hirdette meg jótékonysági akcióját a Baptista Szeretetszolgálat, hogy szebbé tegye a rossz körülmények között élő és árva gyerekek ünnepét. Bár szinte még közzé sem tették a felhívást, már 105 csomag érkezett az adományozóktól. A karitatív szervezet arra kéri az embereket, hogy válasszák ki, hány eves gyereknek szeretnének segíteni. Ezután egy tiszta cipősdobozt töltsenek meg játékokkal, könyvekkel, tisztálkodási szerekkel, színes ceruzákkal, rajzeszközökkel vagy más meglepetésekkel. Arra kérik az embereket, hogy úgy állítsák össze a meglepetést, mintha a saját gyereküknek készítenék - mondta el Révész Szilvia, a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője.

Idén először arra kérik az adományozókat, hogy csak új, pontosabban újszerű, hibátlan ajándékokat tegyenek a dobozokba. Bár ez némi felháborodást keltett, a Szeretszolgálat a korábbi évek tapasztalatai miatt döntött úgy, hogy nem fogadnak el használt cikkeket. Sokan sajnos a megunt gyorséttermi játékokat, elrongyolódott ruhákat küldték el, így nagy különbségek voltak a dobozok között. Azok a rászoruló gyerekek, akiknek éppen ilyen jutott karácsonyra, nagyon csalódottak voltak. Márpedig a cél éppen az lenne, hogy örüljenek a kicsik - mondta Révész Szilvia, és hozzátette: az akció honlapján azt is feltüntették, hogy mit nem érdemes a csomagokba tenni. Ilyenek például az élelmiszerek és a folyékony termékek, például szappanok és samponok.

Az elkészült csomagokat a fővárosban öt helyszínen, illetve az ország csaknem 40 településén lehet leadni december 19-ig. A pontos helyszínek listája megtalálható a www.ciposdoboz.hu internetes oldalon.

Az összegyűjtött cipősdoboznyi ajándékokat a Baptista Szeretetszolgálat országos önkéntesi hálózatán keresztül fogja eljuttatni a rászoruló gyermekekhez még az ünnepek előtt. A MÁV decemberben "cipősdoboz vonatot" indít, amely a székesfehérvári és környéki árvaházaknak juttat el az ajándékokból, és immár harmadszor felszáll a MALÉV "cipősdobozjárata" is, amely Marosvásárhelyre, Böjte Csaba szerzetes árváinak repíti el a csomagok egy részét. Emellett a Baptista Szeretetszolgálat december 22-én egy nagyszabású, budapesti karácsonyi rendezvényen több száz rászoruló kisgyereket lát vendégül, akik szintén kapnak az ajándékokból.

A jótékonysági akció címe Tízezer gyermek karácsonya, de tavaly még a határidő letelte után is érkeztek ajándékok a Baptista Szeretszolgálat központjába. Így végül 15 ezernél is több cipősdoboz gyűlt össze a kampány során.

***


Tízezer gyermek karácsonya
További információ: www.ciposdoboz.hu

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2022 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei