2008. november 12.Tölgyi
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Mikulás kocogás 2008 - kevés ruha, sok segítség

Idén is szemérmetlen Mikulások lepik el a budapesti utcákat, ezúttal december 7-én. A piros bikiniben vagy alsónadrágban kocogó résztvevők az idei nevezési díjakat beteg gyerekek gyógyítására ajánlják fel. A jótékonysági akcióra már 30-an jelentkeztek.

Idén már ötödször szervezik meg a jótékony célú Mikulás kocogást Budapesten, ezúttal december 7-én, vasárnap. A felhívást szinte még nem is tették közzé, és a korábbi indulók közül máris harmincan regisztrálták magukat a kocogás honlapján. A résztvevők piros alsóneműben vagy fürdőruhában vághatnak neki a távnak. A futócipőn és a zoknin kívül kesztyűt, sálat, egy kis piros köpenyt, Mikulás sapkát és szakállat vagy rénszarvas agancsot viselhetnek még a hidegben.

A mezőny most is a Jégteraszról startol, ahonnan a Nyugati téri aluljárón át az Oktogonig futnak a "szemérmetlen" Mikulások, majd onnan vissza. A kocogók nemcsak a látványukkal, de karácsonyi dalokkal is szórakoztatják a járókelőket. A programnak a szórakozáson kívül ezúttal is karitatív célja van, hiszen a nevezési díjakból befolyó összeget a szervezők ebben az évben a Heim Pál Gyermekkórháznak ajánlják fel.

Az első Mikulás kocogást 2000-ben amerikai fiatalok szervezték Bostonban. Nálunk ez lesz az ötödik ilyen esemény. Általában 40-50 résztvevő áll rajthoz, köztük egyre több nő is. A jótékonysági akció bevételéből korábban halmozottan hátrányos helyzetű és rákos gyerekeket, cukorbetegeket és a paralimpikon fiatalokat támogattak. A felnőttek nevezési díja idén 3000, a gyerekeké 2000 forint, de várják azokat is, akik futni nem szeretnének, de szívesen adakoznának a beteg gyerekek javára.

Jelentkezni és regisztrálni a www.mikulaskocogas.hu oldalon lehet.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2022 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei