2008. november 12.Bittner Péter
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Művészeti Kaleidoszkóp és Diákköri konferencia - Szegeden ünnepelnek

A Szegedi Tudományegyetem 2008. november 12-től egy héten át tartó művészeti kaleidoszkóppal és Diákköri konferenciával ünnepli a pedagógusképzés Szegedre helyezésének 80. évfordulóját. A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar sokszínű és érdekes kulturális rendezvényein olyan ismert zeneszerzőktől csendülnek fel dallamok, mint például Vivaldi, Mozart, Haydn, Liszt vagy Bartók.

Az ország legrégebbi pedagógusképzője, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar idén ünnepli a szegedi pedagógusképzés alapításának 80. évét. Az elmúlt években végbement gyökeres átalakulás ellenére a Kar közel 900 fővel növelte elsőéveseinek számát az elmúlt évhez képest, és idén 15 szakképzést, 11 alapképzést és 7 mesterképzést tudott elindítani. A kiemelkedően magas hallgatói létszám, illetve a képzések száma is jól mutatja, hogy az intézmény az integráció után sikeresen találta meg a helyét a Szegedi Tudományegyetemen belül.

Az egykori főiskolán az oktatási tevékenységen túl meghatározó a tudományos kutatás, valamint a művészeti és sporttevékenység is, melyet a jubileumi rendezvény-sorozat programkínálata kiválóan érzékeltet.

A november 14-i Művészeti Kaleidoszkóp sokszínű kulturális élményt nyújt majd a látogatóknak, hiszen az ország számos felsőoktatási intézményéből érkeznek előadók, akik többek között Bartók, Vivaldi, Mozart és Bach műveit adják elő, de hallhatunk népdalokat, verseket és több mesemondót is.

A november 18-án a kar épületében felavatják Klebelsberg Kuno egykori kultuszminiszter emléktábláját, és az érdeklődők - két napon keresztül - konferenciákon, kiállításokon, hangszerbemutatókon vehetnek részt.

A szintén ekkor zajló Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia művészeti szekciójának hangszer kategóriájában továbbá Haydn, Chopin, Liszt és Brahms műveit szólaltatják meg a hallgatók, de a musicalt kedvelők is megtalálhatják kedvenceiket, hiszen hallhatnak majd részleteket a Hair-ből, az Elisabeth-ből és a Jekyll and Hyde-ból is. Magánének kategóriában megszólalnak Händel és Schumann művei, de természetesen nem maradhat el Mozart Figaro házassága sem.

A rendezvény-sorozat részletei:

2008. november 12., Előrendezvény (Nemzetiségi - nemzeti - európai identitás c. konferencia)
2008. november 14., Művészeti Kaleidoszkóp
2008. november 18., Nyitó rendezvény Botka László polgármester és Szabó Gábor rektor részvételével
2008. november 18-19., Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia

***


Művészeti Kaleidoszkóp és Diákköri konferencia Szegeden
Helyszín: Szeged
Időpont: 2008. november 12-19.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2022 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei