2009. május 14.Dr. Kurcz Adrienne
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Új kortárs képzőművészeti díj - jelentős anyagi elismeréssel

A Műcsarnok és az Aviva Életbiztosító együttműködésében a magyar piacon egyedülálló kortárs képzőművészeti díj született, ami a kortárs képzőművészet rangját és elismertségét hivatott emelni. A díj komoly, 5 millió forintos pénzjutalommal jár, hat jelölt közül választják majd ki a győztest.

A képzőművészeti díjak jelentős értékvesztését tapasztalja az utóbbi néhány évben Petrányi Zsolt, a Műcsarnok igazgatója. Mint mondja, a céges felajánlásokból alapított néhány százezer forintos díjak értéke nem üti meg az egyes műtárgyak eladási szintjét, ez pedig devalválja a kortárs képzőművészek értékét. Amióta Magyarországon is kialakult egy profitorientált galériahálózat, jellemző, hogy a piacon csak az idősebb kortársművészeti korosztály tud érvényesülni az alkotásaival, miközben a fiatal művészek számára szinte egyáltalán nincs kitörési lehetőség.

Kifejezetten a fiatal - 40 év alatti művészek elismerésére - kiemelkedően magas értékű, 5 millió forintos díjat alapított az Aviva Életbiztosító, amit azok a művészek kaphatnak, akik legalább 3 éve vannak a pályán és volt már legalább egyszer figyelemre méltó önálló kiállításuk.

"A képzőművészeti díjak történetében több okból is egyedülálló az Aviva által alapított díj, ami a kortárs képzőművészetet egy új dimenzióba helyezi." - hangsúlyozza Petrányi Zsolt és hozzáteszi: "A díj túlmutat magán az elismerésen és a kortárs művészet általános megítélését kívánja kedvezően megváltoztatni."

Művészeti ág nem köti meg a hat jelölő kurátor kezét, akik várhatóan heves szakmai vita során fogják egymást meggyőzni és kiválasztani azt az egyet, aki a jelentős összeggel járó elismerést elnyerheti. A jelölők olyan ismert művészettörténészek, gyűjtők, akik közelről látják a fiatal generációs alkotókat. "Arra kértem a zsűrit, hogy olyan művészeket javasoljon a díjra, akik a legesélyesebbek annak elnyerésére." - fejti ki Petrányi Zsolt. A zsűri tagjai különböző generációkat és intézményeket képviselnek, összetételük évről évre változik.

Az idei első alkalommal felkérést kapott Mélyi József, akit a legjobb műkritikusok között tartanak számon, Sasvári Edit, a Fővárosi Képtár/Kiscelli Múzeum munkatársa, aki közelről figyelte a rendszerváltás körüli kultúrpolitika változásait és közvetlen rálátása van a kortárs művészekre. A kurátorok közé választották Somlói Zsolt műgyűjtőt, a MindShare médiavállalat igazgatóját, Készman József művészettörténészt, a Műcsarnok munkatársát, aki többféle műfajjal, köztük festészettel és szobrászattal is foglalkozott, és rendkívül érzékeny a szubkultúrák iránt. Lázár Eszter neve szintén szerepel a jelölők között, ő a Képzőművészeti Egyetem munkatársaként a legfiatalabb generáció munkáit követi nyomon; Szoboszlai János művészettörténész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Elméleti Tanszékének adjunktusa pedig remek művészeti szakíró és elkötelezettje a kortárs művészetnek.

"A kuratórium összeállításakor tudatosan nem az intézmények felső vezetőit választottam, mert az volt a cél, hogy elsősorban az adott személy szakmai tudása alapján válasszunk, és az általa képviselt intézmény most kisebb hangsúlyt kapjon." - számol be a díj alapításával kapcsolatos első lépésekről a Műcsarnok igazgatója. Érdekes szakmai kihívást jelent önmagában a jelölés is, hiszen a zsűri tagjainak egymást kell meggyőzniük, mert a jelölő nem szavazhat a saját jelöltjére. A kuratórium tagjait is motiválja ez a rendszer, hiszen az mindenkinek büszkeség, ha az általa javasolt művészt találják szakértő kollégái is a legjobbnak.

A zsűri május második felében hozza nyilvánosságra annak a hat művésznek a nevét, akik esélyessé válnak a képzőművészeti díj elnyerésére, és akiknek a műveiből kéthetes tárlat nyílik szeptember első napjaiban, a Műcsarnokban. "A Műcsarnok összes termét a kiállítás rendelkezésére bocsátjuk ezzel is jelezve, hogy mennyire örülünk és támogatjuk ezt a kezdeményezést." - hangsúlyozza Petrányi Zsolt.

A képzőművészeti díj nyertesét a kiállítás végén hozza nyilvánosságra a zsűri. Ezzel egy időben kerül átadásra az 500 ezer forint értékű közönségdíj is, amelyet a látogatói szavazatok alapján legjobbnak ítélt művész vihet majd haza.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2022 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei