2010. március 8.Szeifert Natália
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Politika és/vagy kultúra? - Avagy: Ejnye srácok!

Az ugye világos, hogy az értelmiségnek nem elfordulnia kell a politikától, vagy nem folyamatosan kritizálni azt, de vannak olyan lehetőségek, amelyekkel a körülöttünk zajló eseményekbe bele lehet szólni, vagy ha úgy látjuk, hogy nincsenek, ezeket kéne inkább megteremteni.

Jönnek a választások, senki sem tudja kikerülni a témát, még akkor sem, ha hozzám hasonlóan éppenséggel egyáltalán nem foglalkozik politikával, sőt. Ahogy elnézem, a legtöbben már bőven megcsömörlöttünk, elvesztettük a hitünket nem csak vezető személyek szavában, hitelességében, de lassan az egész ország vezethetőségében. Nehezen, vagy egyáltalán nem tudjuk elképzelni, hogy lehet ebben a mi kis hazánkban egyszer olyasfajta vezetés, amely tiszte szerint szolgál minket. Ha most megállítunk az utcán tíz embert, kilencen azt fogják mondani, hogy a politikus egy kutya mind, csak akkor higgy neki, ha ló legel a sírján, és hasonlókat.

Már négy éve is az volt a közvélemény, hogy változásra van szükség, s ez ma fokozottan érvényes. A kiutat mégsem látja az egyszeri választópolgár, vagy ha igen, akkor is ott bujkál (az általam megkérdezettek szavaiban mindig) az a sajnos nagyon jól ismert bizonytalanság. Kicsit mindenki szeretne hinni valamiben, valakiben, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy Magyarországon, a Nagy Ígéretek hazájában, ez gyakran pofáraeséshez vezet.

Az, hogy végül ki mellett teszi le a voksát valaki, véleményem szerint legalább annyira magánügy, mint a felekezeti hovatartozás, vagy a szexuális orientáció. Éppen ezért kelt bennem ambivalens érzelmeket, ha egy közszereplő, művész, értelmiségi nyíltan kiáll egy politikai irány, párt mellett, illetve funkciót vállal.

Ha jól meggondolom, Magyarországon ezzel jól még senki nem járt. A közszereplő, a művész (legyen az színész, író, képzőművész) feladata éppen a civilség, adott esetben a jól irányzott kritikai megnyilvánulás. Mert mi is történik ilyenkor? Egyik nap politikus, elszántan csatározik (jó esetben) a jó ügyért, másnap szerepel egy kabarétréfában, amint önmagát parodizálja? Ha a pártja történetesen nagyon melléfog egy döntésben, és közutálatnak kezd örvendeni, ír róla egy könyvet? Vajon melyik minőségben lesz ő hiteles?

Azt hiszem, nagyjából ezt a dilemmát próbálta megfogni Kőrösi Zoltán cikke az egyik irodalmi portálon, amin talán senki sem akadt volna fönn, ha csak Kukorelly Endre durcásan bele nem bújt volna ebbe az ingbe.

Itt van a Lehet Más a Politika nevű, magát amatőrnek és becsületesnek valló párt, ami az egyszeri választópolgárban kétség kívül felgyújthatja a reménykedés vézna lángocskáját. Szimpatikus a nyílt kampányelszámolásuk, pénztelenségük, és persze a sok ismert arc, akik felsorakoznak mellettük / mögöttük. A kampánypénz-gyűjtő videójukban felvonult például Soma, Péterfy Bori, Hajós András (hm?), Dopeman, Bakáts Tibor Settenkedő.

Pest megye 11. sz egyéni választókerületében Kukorelly Endre, író az LMP jelöltje, amit először én is meglepetten olvastam. Az ugye világos, hogy az értelmiségnek nem elfordulnia kell a politikától, vagy nem folyamatosan kritizálni azt, de szerintem vannak olyan lehetőségek, amelyekkel a körülöttünk zajló eseményekbe bele lehet szólni, vagy ha úgy látjuk, nincsenek, ezeket kéne inkább megteremteni. Személy szerint magamat Kukorelly-rajongónak tartom, élvezettel olvasom a könyveit és azt gondolom, hogy bizony, ő pont egy olyan írónk, aki nélkül szegényebb lenne a kortárs magyar irodalom. Amit viszont Kőrösi Zoltán cikkére a már említett portálon válaszolt, az nem volt szimpatikus. Ha valaki felveszi a kesztyűt, amit talán nem is neki dobtak oda, nehezen jön ki jól a történetből. Nyeglén, kicsit leereszkedően (ahogy tőle megszoktuk) osztja le Kőrösit, ami egy irodalmi vitában nem is gond, csakhogy ő itt most nem író, hanem politikus, s mit olyan, egyáltalán nem szabad.

A politikus nem rohan ki önmagáért, nem írogat olyat, hogy hát "benne vagyunk egymás telefonkönyvében" - mert ha így van, miért nem hívta fel Kőrösit, és kérdezte meg, hogy abban a bizonyos eszmefuttatásban vajon őróla van-e szó egyáltalán, miért nem mentek el sörözni és beszélték meg? - egyszóval: nem ugrik mindenre, hanem teszi a dolgát, kampányol, cselekedeteivel bebizonyítja, hogy ha mégis rá gondoltak volna, akkor bizony nincs igazuk. Az író az ellenkezőjét is megteheti, de csak addig ameddig ez a művészetével kapcsolatban történik.

Még meg sem történt a megválasztása, máris vihar van az irodalmi biliben egy író papírra, illetve netre vetett elgondolkodása és egy másik író politizálása miatt.

Rapai Ágnes szerint (ahogy ott a kommentek közt olvasható) Bandi bácsi hatalmas gólt lőtt ezzel a nyílt válasszal. Szerintem is, csak a saját kapujába.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2022 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
The Plastic Frog 2010-03-10 23:56:58
Nagyon tetszik a cikk, jók a meglátások, főleg ezzel az egyéni, irodalmi életből kiragadott helyzettel illusztrálva. Amit viszont kérdésesnek tartok, hogy annak ellenére, hogy magánügy a politikai hovatartozás, a szexuális orientáció és a felekezeti hovatartozás, nem biztos, hogy feltétel nélkül rejtegetnünk kéne őket, csak sajnos ebben az országban a negatív tulajdonságokon kívül szinte mindent szégyellni kell, főleg azt, ha jellemek akarunk lenni, mert hátha az valakinek nem tetszik. Mert ugyebár kicsiny hazánkban divat ellenséget formálni az ellentétes véleményen lévőkről, és talán a politikai rendszer kerékkötője is valahol itt rejlik. De ezt még az előző rendszer nevelte ebbe a társadalomba, ki kell nőni, és menni fog ez. Reméljük, hogy menni fog...
Reklám
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei