2010. március 10.Vancsó Éva
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Agymenők - Zseninek lenni őrült dolog

Négy fizikus nem csinál semmit, élik a mindennapi életüket, ami azonban cseppet sem hétköznapi. Zsenik és őrültek, akik a saját világuk szabályai szerint viselkednek. Ezt a jól felépített rendszert borítja fel Penny, a gyönyörű lány, aki a szomszédba költözik - ez az Agymenők története dióhéjban.

Az elmúlt években feszültséggel teli, akció- vagy drámai sorozatokból nem volt hiány, de igazán eredeti és vicces szituációs komédiából kevés van. Ezt az űrt remekül betöltheti a jelenleg a Cool tévén magyarul Agymenők címmel futó sorozat. Nincs ugyanis szórakoztatóbb, mint kárörvendően nézni, hogy zseniálisan okos emberek, mégis mennyire örültek. Főleg hogyha a történet a hagyományos fiú találkozik a lánnyal sztori, de mégsem hagyományos formában, aki próbált már azzal a mondattal csajozni, hogy gyere scrabble-t játszani klingonul, az érteni fogja.

Magyarországon talán a "kocka" szó a legjobb a négy főszereplőre, angolul geek, ami a szótár szerint túlzottan intellektuális beállítottságú, valamiért rajongó, a társasági életben ügyetlen embert jelent. Ennek a kritériumnak tökéletesen megfelel a négy főszereplő, Sheldon Cooper fizikus, tizenöt évesen már egyetemre járt, elismerten zseni, ezzel szemben egyáltalán nem érdeklik az emberi dolgok, mindent a logika szerint ítél meg. Tökéletes és komikus példa, hogy még a gabonapelyheket is rozstartalom szerint rakja sorba a polcon. Lakótársa, Leonard Hofstadter hozzá képest teljesen normális kísérleti fizikus, akinek a nőkön jár az esze, ő lesz szerelmes a szomszéd lányba, Pennybe. Őket egészíti ki Raj Koothrappali, az indiai asztrofizikus, aki szó szerint egy szót sem tud szólni nőkhöz, legalábbis józanul. A társaság negyedik tagja Howard Wolowitz mérnök, aki Spock-ra hajazó frizurájával és a rámenős szövegével a legidegesítőbb.

Ehhez a színészválasztás is tökéletes, különösen Jim Parsons, aki remekül hozza az autizmus határán élő Sheldont. A sorozat egyik nagy erénye, hogy ilyen halmozottan különc karakterek mellett, a normálist képviselő Penny nem egy szőke butuska leányzó lett, hanem egy életrevaló, szerethető, kedves lány, és a színésznő, Kaley Cuoco ráadásul gyönyörű is. A legfontosabb mégis az, hogy a józanésznek ellentmondva nem borul ki rövid idő után a négy lökött tudóstól, hanem őszintén megszereti őket, és ezzel példát mutat a nézőknek is.

Az Agymenők szerzőpárosának már van rutinja humoros és eredeti sorozatokban, Chuck Lorre író nevéhez eddig az Agymenőkön felül a Két pasi meg egy kicsi néhány epizódja fűződik, míg Bill Prady a Szívek Szállodája körül bábáskodott. Sikerült a sorozat hangulatához és témájához megtalálni a tökéletes dalt is, a Barenaked Ladies: History Of Everything című száma még szövegében is passzol az eredeti címhez, ami Big Bang Theory.

Egy ilyen félig tudományos sorozatnál, ami ennyire "kocka" emberekről szól, felmerül a veszélye, hogy nem élvezhető a hétköznapi, normális emberek számára. Sok fizikára vonatkozó tudományos utalást tényleg nem érteni, de az Agymenők írói és producerei mellett szól, hogy alkalmaztak tudományos munkatársat, aki felel ezeknek a részeknek a realitásáért, így, aki véletlenül ért a fent említett tudományokhoz, az sem fog kiborulni a hallottakon.

Emellett jó érzékkel egyensúlyoznak egy vékony határon, hogy ne csak a fizika- és a Star Trek őrültjei számára legyen az Agymenők humoros, hanem szélesebb közönségnek is. Persze a legjobban az fogja értékelni, akinek valaha volt fénykardja, aki vitatkozott valaha azon, hogy Superman vajon a napba repülve tisztítja-e a ruháját, vagy aki akart autógrammot Leonard Nimoytól. Világ kockái egyesüljetek!

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2022 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei