2009. március 3.Árendás Éva
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Kölcsönlakás visszajár - se kockázat, se mellékhatás

A József Attila színház bohózatával nehéz melléfogni. A darab nem új, a legkevésbé sem formabontó, nincs benne sok egyediség, az alapgondolat maga a közhely, a karakterek pedig felszínesek, mint egy nyári tócsa. Nem kell katarzisra várni, mert az úgysem jön, ahogyan nincsen lélekrajz, társadalmi mondanivaló, vagy bármi, amiről érdemes volna kritikát írni. Én éppen ezért teszem.

Mert vannak darabok, amikből ez a sok badarság nem is hiányzik. Amiken csak nevetünk.

Valljuk be, legtöbben rossz szájízzel emlékszünk vissza rá, mikor a középiskolában akaratunk ellenére színházba cipeltek minket, mondván kulturálódni kell. A túlbuzgó tanár nénik/bácsik ugyanis gyakran esnek abba a hibába, hogy ezt maguk is komolyan veszik. Például a tananyaghoz illeszkedvén Csehov Sirályára váltanak harminc jegyet, amivel - legjobb szándékuk ellenére - maximálisan kielégítik a színpad iránti ifjonti érdeklődést... egy életre előre.

S hogy kikből lesz a színházrajongó? Azokból, akiket szórakozni visznek. A Kölcsönlakás kezdőknek tökéletes választás, meg mindenki másnak is. Ugyanis nincs az a megátalkodott kultúrsznob, aki ne szeretné néha leparkolni az agyát és egyszerűen csak jól szórakozni.

Adott egy lakás - szimultán könyvkiadó vállalkozás - benne tesze-tosza férj (Besenczi Árpád), szeretnivaló nejével (Bertalan Ágnes) éldegél, léha barátnő (Ullmann Mónika) és még léhább férje (Gesztesi Károly) mintha saját otthonnal nem rendelkezne, a mindig láb alatt lévő lakberendező (Dányi Krisztián) pedig a szobalányt kerülgeti szigorúan tisztességtelen szándékával.

A felütésben minden eredetiséget nélkülözve a léha házaspár egymás megcsalására ugyanazon baráti lakást szemeli ki, az elhagyott szerelmeslevél rossz kezekbe kerül, random szeretők toppannak be, aztán hamar összemosódik a ki-van-kivel gondolatköre. Sőt a személyazonosságok is olyan gyorsan cserélődnek, mint a pizsamák, amikor az erkölcsi fertő közepén feltűnik a konzervatív, aggszűz írónő (Fehér Anna), aki sikerkönyve, a Pincsi Toncsi és Don Dobermann kiadó jogát adná el éppen ma éjjel a hírből konzervatív kiadónak.

Ray Cooney és John Chapman 1969-es bohózatát 2008 áprilisában állította színpadra a József Attila színház Méhes László rendezésében. A karaktereket mintha a színészekre szabták volna, Gesztesi Károly és Besenczi Árpád saját skatulyájukat alakítják, Fehér Anna pedig... nos, roppant édes. Az előadás kiszámítható és bizonyosan nem rázza meg senki világát, de unalomtól nem kell tartanunk. Mindkét felvonást sűrűn lyuggatták át őszintén kacagtató poénokkal, a hangulati hullámvasút úgy ugrik a magasba egy-egy eltalált beszólásnál, hogy közben a süllyedést alig érzékeltük. A klasszikus bohózati témák között ritka, hogy a párbeszédek ne tegyenek hosszabb kirándulást a bárgyúság határán túlra, de a Kölcsönlakásban még ezen a határvonalon is egész ügyesen egyensúlyoztak.

A szituációs komikum tekintetében azonban a vége felé a kevesebb talán több lett volna. A széleken ülő nézőknek picit zavaró, hogy egyes szereplők túl sokszor és túl sokáig állnak háttal, no és a szünetben nem szellőztettek, de ezen kívül nincsen más bánatom. Amit ígértek, betartották. Ha unjuk a tévéműsort, erre az előadásra érdemes rászánni egy estét.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2021 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
mcs 2010-01-06 12:44:03
Szerintem nagyon is rendben van a darab, pont tegnap láttam. Pont az ilyen jellegű műsorokat hiányolom a tévéből. Csak agymosó adás megy minden mennyiségben.
Itt legalább tényleg kikapcsol az ember. Néha kell, hogy valaminek ne legyen semmilyen mondanivalója, és inkább szórakoztassa a megfáradt embereket.
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei