2009. július 14.Árendás Éva
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Jövőre, Veled, Itt! - Intim együttlét rajongóknak

Nem csoda, hogy megtelik a Budapesti Operettszínház aprócska Raktárszínháza, ha két olyan nagyszerű színészt láthatunk romantikázni, mint a Janza Kata és Bereczki Zoltán. Aztán a darab sem rossz, sőt! Az alaptörténet ismeri mindenki, a prózai változat több évtizedes siker, csak épp a musical műfaj nem passzol hozzá.

Bernard Slade eredeti vígjátéka szívet melengető amerikai történet, amelyből éveken keresztül sikeres prózai változat futott a Madách Kamarában nem kisebb nevek közreműködésével, mint Schütz Ila és Sztankay István. Az alaptéma a házasságtörés egyszerű esete, amelyet megbonyolít, hogy az elkövető felek nem akarják feladni sem egymást, sem jelenlegi kényelmes (házas)életüket, így negyed évszázadon keresztül minden évben ugyanazon a hétvégén találkoznak az első éjszaka helyszínén, hogy újabb három bűnös napot tölthessenek együtt.

A komikum önmagát adja, két ember egy életen át sok mindenen megy keresztül, változnak külsőre és természetükben, nőnek a gyerekek, aztán jön a vietnámi háború, majd az is elmúlik és a helyét újabb zavaros élethelyzetek veszik át. Hőseink persze más ösvényen járnak, de egymás iránti vonzalmuk összetartja őket, és lélekben nem csak három napot töltenek együtt, de vajon van-e jövőjük? Mennyire lehet valós egy ilyen kapcsolat? Vagy a másik életük a színlelés?

A darabból 1978-ban film is készült, majd jött a musical változat és végül megszületett Doris és George idős napjairól szóló előadás, amely folytatásként mutatja be a következő 17 évet. Ezt a változatot nálunk a Madách Színház tűzte műsorára Jövőre, Veled, Ugyanitt 2. címen, amelyben Dorisként Hernádi Judit, George-ként pedig Gálvölgyi János nyújt egyszerre könnyfakasztó és szívet melengető alakítást. Az Operettszínház musical-változata ennél jóval gyengébbre sikerült.

Én ebben az előadásban látom ékes példáját, hogyan lehet egy erős és szép történetet zenével legyengíteni és tánccal felhígítani. A Súgó Raktárszínház négysoros nézőtere által körülölelt színpadtér kicsi a látványos táncprodukciókhoz, és furcsán veszi ki magát a táncoló Georgoe-ok és Doris-ok kórusa, akik szinte a közönség és egymás lábára lépve igyekeznek elférni forgás közben. Jó ötletnek bizonyul azonban egy harmadik szereplő bevonása, a csak az Operettszínház saját átiratában feltűnő takarítónő (Felföldi Anikó), aki állandóságot is jelképez a változó szereplők mellett, miközben a külvilág létezésének bizonyítéka, de a szerepben rejlő lehetőség nincs eléggé kihasználva. A rendező, Somogyi Szilárd ezzel a művel mutatkozott be a teátrumban 2005. decemberében - azóta a nevéhez köthető például a tavalyi bemutatású Abigél, illetve az idei Tavaszébredés című előadások rendezői munkája. A darab egyébként nagy sikert arat, de inkább a neves színészek miatt, a történet ismerőinek nem nyújt semmi pluszt.

A humor néha lapos, és a rendezői szándék is kétséges, hogy mennyire kell komolyan vennünk a tragikus részeket, amiben a színészek tehetségükből fakadóan jól teljesítenek, de ettől még több jelent kidolgozatnak tűnik. A zene ugyanis elveszi azt az időt, amire szükség lenne, miközben nem ad hozzá ugyanannyit. A dalokat nem szeretnénk újra meghallgatni, mert többnyire jellegtelenek, nem maradnak meg a fülben.

A rajongóknak azonban kihagyhatatlan élmény lehet Bereczki Zoltán pucér feneke. Kérdés nem fér hozzá, humorának csúcspontját akkor éri el a mű, mikor két főhősünk a kádban ül - és miután a királynői jelenséget minden helyzetben hamisítatlanul alakító Janza Kata már kiszállt - Bereczki csúcsra viszi a hozzá leginkább illő infantililis neurotikust. Elváltoztatott hangon énekli a Yellow Submarine-t és a We are Family című korszakos slágereket, miközben sárga gumikacsákkal játszik a kád szélén. Aztán a kacsacsaládot betámadja a gumipolip, mitől a közönség majd elájul a nevetéstől. Aztán kiszáll a kádból, és megmutatja... Bár itt a nyár és a színházi szünet, de akit lekötnek igazán habkönnyű vígjátékok és kedveli ezt a bájos színész párost, azok találkozhatnak Jövőre, velük, ugyanitt.

***


Jövőre, Veled, Itt!
Helyszín: Operettszínház, Súgó Raktárszínház
Előadások:
2009.10.04. 19:30
2009.10.05. 19:30
2009.10.06. 19:30
Jegyárak: 1000-3000 Ft

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2021 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
sweetpotato 2009-08-07 00:30:49
Akármilyen "gyenge" és akármilyen "híg" az előadás, megéri az a közel háromórás "szenvedés".
Feltéve, ha bejutsz. Júliusban már nem lehetett kapni jegyeket az októberi előadásokra.
Reklám
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei