2010. február 22.Sós Eszter
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

A Pécsi Nemzeti Színház berendezései kritikus állapotban vannak

Az elmúlt időszakban több balesetveszélyes helyzet is adódott a Pécsi Nemzeti Színházban. Először az egyik háromkilós lámpa lencséje zuhant a színpadra, majd pár nappal később a díszleteket mozgató berendezés blokkolt le. Míg az előbbi eset akár súlyos sérülésekkel is végződhetett volna, addig a második hiba csak az előadás minőségén rontott.

A Pletykák című színdarab előadásán hullott alá a magasból a közel egy méter átmérőjű lencse, amely szerencsére egyik színészt sem találta el a színpadon, de akár sérülést is okozhatott volna. Két nap múlva pedig Az elveszett levél című előadás közben adta meg magát a díszleteket mozgató technika, majd a helyzetet tovább rontva a vezérlőpult is meghibásodott. A színház igazgatója, Balikó Tamás ekkor a színpadra ment, és előadás közben elmondta a nézőknek, hogy az adott jelenetben milyen háttérnek kellene lennie.

Régóta tudvalevő, hogy a színház technikája elavult. A vezérlőpultot például 1987-ben gyártották, és javarészt már alkatrészek sem kaphatóak hozzá. A jelenlegi megnövekedett használat igencsak igénybe veszi a berendezéseket. Ráadásul a Pécs 2010 - Európa kulturális Fővárosa programsorozat mellett nem is oly sokára megrendezésre kerül a 10. Pécsi Országos Színházi Találkozó is, és nem tudni a színház berendezései hogyan fognak teljesíteni a megnövekedett használati idő alatt.

Az önkormányzat már jelezte, hogy megpróbálja finanszírozni azoknak az eszközöknek a beszerzését, amelyek feltétlenül szükségesek a problémamentes működéshez. Habár a technika az évek során folyamatos felújítást igényelt a színház állapota jelenleg nem életveszélyes.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2022 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei