2010. június 20.Majsa Barbara
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Nyáron a szabadban a legjobb, avagy kezdődik a nyári színházi évad

A nyár kezdetével véget ér a kőszínházak szezonja, ez viszont nem jelenti azt, hogy a kultúrára vágyó közönség előadások nélkül maradna. Június első hetében kezdődnek ugyanis a szabadtéri színházak évadai az ország egész táján. A Szabadtéri Színházak Szövetsége pedig minden évben színvonalas bemutatókkal várja a nyáron nem csak vízre, hanem kultúrára szomjazókat is.

Nincs olyan ember, aki ne várná, hogy végre beköszöntsön a kánikula. A nyári hónapok során mindenki megpróbál pihenni, vannak, akik nyaralni mennek, és vannak, akik a különféle kulturális rendezvényeket veszik célba. Az utóbbi rétegnek találták ki a Szabadtéri Színházak Szövetsége által szervezett fesztiválokat, amelyek az ország különböző részein kerülnek megrendezésre. A helyszínek között szerepelnek Budapest, Gyula, Esztergom, Kisvárda, Kőszeg, Szeged, Szentendre, és Zsámbék települések. Sokan ugyan anyagi gondokkal küzdöttek az elmúlt év során, mégis megtettek minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy az előadásokra látogatók a legjobb minőséget kapják.

A színvonalról külföldi és hazai tehetségek egyaránt gondoskodnak. A 2010-ben Amfiteátrum-díjat kapott Miklós Tibor elmondta, hogy rengeteget kapott a szabadtéri színházaktól, így lelkesedése még mindig a régi, nem véletlen tehát, hogy több produkcióban vesz részt idén is. "Nem saját magunkat kell megvalósítani, hanem azt visszaadni, amit a szerzők akartak" - nyilatkozta a színházi szakember. Remélhetőleg a legtöbb darabra igaz lesz mind ez, a nézők pedig sírnak majd, amikor sírni kell, nevetnek, amikor nevetni kell, és gondolkodnak, amikor gondolkodni kell.

A helyszínek közül valószínűleg a legtöbb szem Budapestre szegeződik, hiszen a Budapesti Nyári Fesztivál keretén belül több, mint négyszáz színjátékot lehet megtekinteni. Olyan darabok kerülnek bemutatásra, mint az Aida, a Robin Hood, vagy a Szegény Gazdagok. Továbbá zenei programok széles kínálatával várják a szervezők mind a budapestieket, mind a vidékieket. Fellép a 100 Tagú Cigányzenekar, akik magukkal hozzák ifjú tehetségeiket is, de számos külföldi zenész teszi tiszteletét nálunk.

Kisvárdán valamelyest speciálisabb programot készítettek a szervezők, ugyanis magyar színházak mutatkoznak be: mind Magyarországról, mind a határon túlról érkeznek fellépők. Remek alkalom ez az országhatáron túli színházi szféra megismerésére. Ismételten fellép a Szabadkai Népszínház társulata, akik mindig elbűvölik a nézőket speciálisan, saját maguk által írt darabjaikkal.

Kőszegen június 18 - augusztus 5. között tart a nyári évad; a programok délután 5-tól kezdődnek és egészen éjfélig tartanak. Főként amatőr produkciók lesznek láthatóak, e jelenség főleg abból adódik, hogy a vas megyei városban nagy múltra tekintenek vissza a non-professzionális tevékenységek. "Színre visszük a nyarat" - mondta a Pócza Zoltán igazgató. E gondolatot többféleképpen érthetjük, és az a legjobb, ha nem csak egyet választunk ki a sok közül, hanem belelátjuk mindazt, amit kifejez.

A Szegedi Szabadtéri Játékok 2010-ben nagy hangsúlyt fektet arra, hogy magyar színházi szakemberek által létrehozott produkciókat láthasson a nagyérdemű. Olyan előadások debütálnak, mint például a Hair, a Carmen vagy a My Fair Lady. A magyar történelem is megidéződik, ugyanis bemutatják a Dózsa című darabot, melynek címszerepét Novák Péter játssza.

Szentendre vonultatja fel talán a legkevesebb előadást idén, de játsszák azt a Fodrásznő-t, ami idén a POSZT-on elnyerte a legjobb előadás díját. A program szervezője elmondta, hogy anyagi gondokkal küzdöttek/küzdenek, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy senkinek ne okozzanak csalódást. A színházi darabok mellett Jazz Fesztiválon is mulathatnak majd az érdeklődők, de felvonul a magyar alternatív zenei élet színe-java is, élén Péterfy Borival.

A Gyulai Várszínház falain belül működő fesztivál 2010-ben Shakespeare-re és Erkel Ferencre emlékezik július 2. és augusztus 12. között. Talán kevesen tudják a Himnusz megzenésítőjéről, hogy kiváló sakkozó hírében állt, annak idején legyőzte a világ egyik legjobb sakkozóját Szén Józsefet is. Ennek tükrében nem meglepő, hogy Sakkjáték című pantomim játékát, amely ugyan nem maradt fenn az utókor számára, viszi színre a Forte Társulat (kortárs tánc). Az évadot Weöres Sándor Psyche-jével zárják, de a bő két hónap alatt több remekbe szabott produkciót láthatnak a Gyulára látogatók.

Ne keseredjen el senki, ahogy láthatjuk nyáron is lehet színházba járni, sőt mindenkinek erősen ajánlott!

További információk az www.szabadteriszinhazakszov.hu oldalon érhetőek el.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2022 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei