2012. február 14.Frei Gabriella
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

John Malkovich Párizsban rendezte a Veszedelmes viszonyokat

Több mint huszonhárom éve mutatták be Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjét, amelyben John Malkovich zseniálisan alakította Valmont vikomt szerepét. A színész most ismét kapcsolatba került Choderlos de Laclos rokokó stílusú levélregényével, ő rendezte ugyanis Párizsban az abból készült színdarabot, amely máris hatalmas siker.

A művész számára az intrikus arisztokrata megformálása nemzetközi elismertséget hozott, és már akkor, 1988-ban tudta, hogy egyszer szeretné színházban megrendezni a "világirodalom egyik legnagyobb regényét". Mint az MTI tudósításából kiderül, a franciául kiválóan beszélő sztár végül a párizsi Montmartre-on található Théâtre de l'Atelier-ben valósította meg elképzelését, amihez négy hónapig tartó válogatás során, mintegy háromszáz frissen végzett színész és színészhallgató közül választotta ki a szerepekre alkalmas kilenc - tizenhat és huszonhét év közötti - fiatalt. A próbák tavaly novemberben kezdődtek meg, a premiert pedig idén januárban tartották. A darab előreláthatólag június végéig marad műsoron.

John Malkovich - akárcsak annak idején Stephen Frears - a Veszedelmes viszonyok Christopher Hampton brit drámaíró által színpadra adaptált változatára támaszkodott, a modern technológia vívmányait is bevonva az alkotó munkába. Az így született, egyedi interpretációban a kicsapongó életű ifjak mobiltelefonon, SMS üzenetekben kommunikálnak, szinte teljesen díszletszegény környezetben. A játékteret körbeülő színészek sajátos jelmezei a 18. századi fodros ruhák, és a mai viseletek keverékei. A szövegen viszont Malkovich nem változtatott, miután az szerinte a 21. században is tökéletesen megállja a helyét, mint ahogy a férfiak és nők közötti örök, szenvedélyes harc is időtlen.

Az egymástól igen távoli korok jegyeit elegyítő, alternatív előadás nem nyerte el minden kritikus tetszését, Jorg von Uthmann a Bloomberg internetes oldalán megjelent írásában például túl fiatalnak minősítette a két főszereplőt - Julie Moulier és Yannik Landrein - ahhoz, hogy meggyőzőek legyenek a márkiné és Valmont végzetes párosaként. Maga Malkovich egyébként harmincnégy esztendősen játszotta el utóbbit a filmben, amelyet saját bevallása szerint már legalább húsz éve nem látott.

A több mint hetven mozis szerepet maga mögött tudó, ötvennyolc éves sztár karrierjét a chicagói egyetem színpadán kezdte, majd megalapította a Steppenwolf Theatre-t, ahonnan először hívták forgatásokra. Azt, hogy számára a színjátszás ősi formája maradt a legfőbb szenvedély, március 25-én hazánkban is bizonyítja, amikor a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretében, a Vígszínházban lép fel, a Pokoli vígjáték című darabban.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2021 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei