2013. január 27.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Ma este színház! - Last minute színházjegyek féláron

Új őrület hódít a színházlátogatók körében: egyre szélesebb körben terjed el az úgynevezett last minute jegyvásárlás, vagyis egyre többen váltanak jegyet az előadásokra az utolsó pillanatban, megtakarítva így a jegyek árának felét. A Ma este Színház! oldalán a közönség válogathat a jobbnál jobb darabok között.

A Ma este színház! hazánkban egészen egyedülálló módon "utolsó pillanatos" színházjegyeket kínál, vagyis mindig az adott nap estéjére lehet darabot választani, és jegyeket vásárolni. Mindez azért nagyszerű kezdeményezés, mert a színházakban nem, vagy csak igen kevés szék marad üresen a nézőtéren, a közönség pedig az eredeti árnál sokkal olcsóbban, féláron juthat belépőkhöz. A kezdeményezés sikerét az is mutatja, hogy egy most készült felmérés szerint 2012-ben közel harmincezer jegyet váltottak az utolsó pillanatban a színházkedvelők, ezzel pedig az interneten eladott belépőknek 6%-át last minute akcióban vették meg.

A felmérés arra is kiterjedt, hogy mely napszakban döntenek úgy az emberek, hogy este színházba mennének, és nagyon érdekes eredményt mutatott a vizsgálat: a vásárlók nyolc százaléka aznap délután, vagy az előadás előtt csupán néhány órával váltja meg a jegyét. A legtöbben reggel (35%), majd délelőtt (29%) veszik meg a jegyeket estére, hogy minél jobb helyen ülhessenek. Aki pedig egyszer rákap a last minute színházra, fennáll a veszélye, hogy függővé válik - a budapesti színházak közül ugyanis szinte mindegyik, és számos vidéki intézmény is csatlakozott, így összesen ötvennégy színház kínálatából válogathat a közönség.

A Ma este színház! oldala itt érhető el.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2021 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
Ma este Színház! 2013-01-28 16:09:21
Kedves Emese,

mi is nagyon szorgalmazzuk a nyomtatás nélküli jegyeket, de sajnos a színházak még nincsenek felkészülve a teljesen elektromos jegyek beolvasására. Egy-két év múlva remélhetőleg ez is megvalósul! Mi mindent megteszünk ezért. :)

Jó last minute színházat addig is!
nem
regisztrált
Sándor Emese 2013-01-27 15:18:15
Ezt már többször hirdették, de mi évek óta környezettudatosan élünk, nem használunk nyomtatót (már nincs is). Nyugatabbra az okostelefonra küldött és bemutatott kód, e-mail, vagy felírt és bemondott hosszú számsor elég a belépésnél... Itthon lassabban fejlődünk...
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei