New Cool Collective a fedélzeten: Öveket bekötni, kezdődik a dzsessz!
Ezzel a felszólítással is kezdhette volna a koncertet a New Cool Collective nevű holland formáció február végén. A saját hazájában nagy népszerűségnek örvendő együttes fergeteges bemutatót tartott repertoárjából, s bár a meghirdetett esti 9 órás kezdéshez képest jó harminc percet késtek, a hangulattal, amit az A38 fedélzetén teremtettek, mindezt kárpótolták.
Magyarországon nem először álltak közönség elé: korábban az együttes már fellépett a Sziget Fesztiválon is - zajos sikerrel.
Az A38-as koncert is beváltotta a rajongók számításait - a zenészek teljes erőbedobással muzsikáltak, a számok között szinte alig tartottak szünetet, talán így fordulhatott elő, hogy a harmadik után már nem is számoltam, csak a zenére figyeltem, és olybá tűnt, mintha az idő megállt volna. Pedig nem fejezték be hamar, sőt, a visszatapsolás után még egy rövid (az ő állításuk szerint), tizenöt perces ráadást adtak. Úgy éreztem, a hajón többségben voltak a hollandok, akik a koncert vége felé a színpad elé álltak, és valami társas táncot jártak remekül betanult koreográfiával, majd zárásképpen a holland himnuszra is rázendítettek.
Az együttes összetettsége nemcsak a zenéjükben, de öltözékükben is tükröződött: míg a két fúvós (akik többnyire a a színpad elején álltak, de amikor éppen nem volt dolguk, hátrahúzódtak a többiek mögé, ezzel szó szerint teret adva nekik) öltönyben, ingben és fekete lakkcipőben parádézott, addig a hátrébb állók nadrágja alól tornacipők villantak elő, zakó és ing helyett pedig egyszerű pólókat viseltek.
Benjamin Herman, a szaxofonos vitte a szót. Ő konferálta be a számokat, mulattatta a hazai közönséget, és ha éppen nem fújt, akkor vokálozott.
Willem Friede az elektromos zongora mögött ülve fitogtatta tudását. Ez sokszor nem csupán kezeinek ügyességében rejlett - a hordozható számítógép segítségével különleges effekteket csempészett a számokba, ezzel is emelve a zene színvonalát.
Anton Goudsmit egy bluesgitárral volt jelen a színpadon, s fergeteges szólóival kápráztatta el a közönséget. Persze hozzá kell tennem, hogy ezek a szólók nem a megszokott rock, és blues zenéből ismert produkciók voltak, a dzsesszhez jóval közelebb álló zenei összetettségről tanúskodtak.
Frank van Dok és Jos de Haas a tam-tam dobok ütlegelésével színesítették a zenei hangzást. Ütötték tenyérrel, könyökkel, alkarral, a doboknak mindig más hangja volt. A két úr közül az egyik még az afrikai bennszülöttekéhez olyannyira hasonlító ének előadásában is jeleskedett.
David Rockefeller sokat nem árult el magáról. Fújta a trombitáját, amikor kellett, látszatra nagyon élvezte, amit csinál. Megállás nélkül mosolygott, ha hangszere nem volt a szájában.
Leslie Lopez-nek nem voltak gondjai a szájhasználatával, hiszen bassz gitárral a kezében is tud énekelni, ennek a bemutatására számos esetben szolgált bizonyítékkal.
Az éjfélig tartó happening valóban azt nyújtotta, amit az ember várt: egy igazi dzsessz-őrületet amolyan bohókás-laza holland módra.
A zenekar tagjai:
Willem Friede: billentyűsök
Benjamin Herman: szaxofon
David Rockefeller: trombita
Anton Goudsmit: gitár
Leslie Lopez: basszusgitár
Joost Kroon: dob
Frank van Dok: ütősök
Jos de Haas: ütősök
Lemezek:
Soul jazz latin flavours nineties vibes, 1997
More!, 1998
Big, 2000
Bring It On, 2003
Trippin' (Tony Allennel), 2005
Big Band Live, 2006
Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: