Wagner: Parsifal - Egy öregedő zseni zenei vallomása
Minden kornak megvannak a maga lázadó, alkotási vágytól szenvedélyes, de egyben racionalista figurái a művészetben. Ahogy Frank Zappa végigdübörgött a hatvanas-, hetvenes- és nyolcvanas évek jazz-, blues-, és funky zene vonatán, úgy Wagner is megosztotta korának közönségét: sőt, a mai napig éles viták folynak mind zenei, mind kulturális közegben e páratlan szerző alkotásairól.
A Parsifal története a Grál mondakörhöz kapcsolódik, és vallási, valamint kulturális szempontból is jelentős Wagner-operának minősül. Ám ami a legközelebb hoz minket a zeneszerzőhöz az operán keresztül, az nem más, mint az öregedő Wagner gyötrelmei (ez egyébként párhuzamot mutat a történetbeli Amfortas szenvedésével). Az emberi test gyarlósága, a bűnbánat, a megbocsátás, és a halálra való felkészülés: ez a Parsifal lényege, egy csodálatos mesébe ágyazódva. Középpontjában az öreg Amfortas király áll, aki hűséges lovagjai előtt időnként elvégzi a Szent Grál szertartását, hogy élhessenek, és jót tegyenek a világban örökkön-örökké. A királyt súlyos bűn gyötri, ami testileg és lelkileg is megviseli. Fiatal korában vétkezett, engedett a testi örömök csábításának Klingsor birodalmában, ahová azért indult, hogy elpusztítsa azt. De a dárda, amellyel végezni akart a gonosz varázslóval, őt magát sebesítette meg. A dárdát Klingsor magához ragadta, és Amfortas sebe csak akkor gyógyul be, ha e dárdát hozzá érintik. A történet sok-sok évvel e baljós események után játszódik.Parsifal szerepe inkább szimbolikus ebben a messzi, misztikus világban. Ő lesz majd az a megdicsőült hős, aki visszaszerzi a dárdát, és Amfortast meggyógyítja, de mint már a Grál új őrzője és a lovagok királya emelkedik fel olyan magasztos és erkölcsi magaslatokra, ahol egykor Amfortas is helyet foglalt.
Wagner meséje voltaképpen ennek a mondának és cselekmény-világnak központjában zajlik. Az öregedő zeneszerző zamatos élettapasztalattal a háta mögött már birtokában volt az elmúlás várakozásának, és mint minden művészi géniusz, ezt kifejezésre is tudta jutatni. Esszéi, zenei tanulmányai, operái sikert és ellenszenvet váltottak ki mindenhol, ahol járt, ahol csak hallottak róla. Gyűlölték, és szerették. Talán nem véletlen, hogy a fiatal Wagner nem tudta megvalósítani zenei tervét, ami a Parsifal-t illeti. Le kellett tisztulnia mind zeneileg, mind erkölcsileg: ez a történet magja, amit csak egy tapasztalt zeneszerző tud megragadni. És Wagner lassan, megöregedvén tudta, szembe kell néznie az elkerülhetetlen halállal - ezért megírta a Parsifal-t, ezt a gyönyörű zenei mesét.
Az Állami Operaház műsorára tűzte a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Parsifal-t. Mikó András rendezésében Wagner méltó ünnepélyessége tapinthatóvá vált, és a mai "modern" értelmezések korában igazán üdítően hatott, hogy korhű díszletekkel és jelmezekkel engedtették elmesélni Amfortas és Parsifal történetét.
A világítás látványos és misztikus élménye zseniálisan volt megoldva: Wagner zenéjének esszenciája átitatódott a zöld és kék, fátyolszerű fények egyvelegével.A karmester Kovács János volt, aki fáradhatatlan energiával vezényelte le a 125 éve meghalt zeneszerző csodálatos költeményét. A szereplők - akik közvetítették Wagner dallamának és szövegvilágának sokszínűségét - egytől-egyig megidézték azt a fajta szellemiséget, amit a zeneszerző elképzelt ott belül, ahol a művészet teremtődik.
A ma emberének látnia és hallania kell Wagner meséjét olyan emberek tolmácsolásában, mint Mikó András és Kovács János. Látniuk, és hallaniuk kell Valter Ferencet - aki Gurnemanz szerepében, mint afféle mesélő jelenik meg a Parsifalban -, Német Juditot - akit Kundry szerepében a testiség, a szerelem, és a bűnbánat ide-oda csapódó véglényeként láthatunk és hallhatunk -, és magát Parsifalt - akit Molnár András kelt életre. És ne feledkezzünk meg Klingsoról sem: az ő gonoszságában megbúvó lehetőségeket Egri Sándor használta ki, a hitelesség teljeségével.
Ahogy annak idején a Parsifal megmentette Wagner színházát az anyagi csődtől, úgy az operakedvelő embernek is jó előjel lehet ez az előadás: remény arra, hogy nem kell innunk a szent kehelyből azért, hogy a zene örök legyen. A zene, ami misztikus időkről és emberekről szól.
Richard Wagner: Parsifal
Zenés ünnepi játék három felvonásban
Szövegét Richard Wagner írta
Díszlet: Forray Gábor
Jelmez: Makai Péter
Karmester: Kovács János
Rendezte: Mikó András
Főbb szerepekben: Perencz Béla, Cserhalmi Ferenc, Valter Ferenc, Molnár Ferenc, Egri Sándor, Németh Judit
Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: