Foxboro Hot Tubs - Inkognitóban a Punk mozgalom
Rejtélyek lemeze, mondhatnánk viccesen a Foxboro Hot Tubs album kapcsán, és ez nem a most piacra dobott korong anyagára értendő, hanem a banda tagjaira. Amennyire lendületes, "nyílt" zenét játszanak, annyira titokzatos a kilétük, de ez nem vesz el semmit sem a nóták dallamos, garázs-punkos hangzásából. Csak a fülünknek higgyünk, és ne a szemünknek.
De térjünk vissza a Foxboro Hot Tubs lemezére, vagyis... már az előző mondatok is róluk szóltak? Hogy lehetséges ez? A válasz "egyszerű": A Foxboro Hot Tubs tagjai megegyeznek a Green Day tagjaival; de még ez sem teljesen biztos, hiszen a zenekar körül olyan titkolózás folyik, hogy azt hinné az ember, előbb derül ki, ki ölte meg Kennedy-t. A titkok azért vannak, hogy leleplezzük őket, mert az emberi kíváncsiság olyan, mint egy elcsökevényesedett szerv az agyban: valahol a zene szeretetének központja mellet helyezkedik el, mint afféle céltalan, de nagyon erősen szuggesztív bronzszobor.Nyomozgatás ide vagy oda, biztosat nem tudok mondani a zenekarról, és a világhálón végigböngészhető információözönből csak a jó Isten tudná kiválogatni és összegezni az igazságot, így bizonyos részletek homályban maradnak, de ettől a lemez még a kezükben van, ami nagyon is valós, nagyon is kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy nem fantom-alakokról, hanem sokkal inkább játékos kedvű, már "korban" lévő punk zenészek tréfájáról van szó.
Kijelenthetem, hátam mögött számos album ismeretében, ami a Sex Pistols őrülettel vegyes zenéjétől a sokkal dallamosabb és zenei élményékben gazdagabb punk hangzás felé fejlődött, hogy ezt a lemezt bármikor, ismétlem, bármikor be lelhet tenni a cd lejátszóba, és fél órára ismét magunkba szívhatjuk a hatvanas, hetvenes és a nyolcvanas évekből továbbfejlődött kilencvenes évek rock és punk zenéjét.
Olyan érzésem van, mintha a Ramones, a Green Day, és egyéb évtizedek alatt kialakult hatások vadházasságba léptek volna egymással, aminek gyümölcse egyáltalán nem nevezhető zabigyereknek. Az érzés tovább nő bennem, és minél többet hallgatom, annál egyértelműbbé válik számomra, hogy a Foxboro Hot Tubs hangulata, ha akarja az ember, ha nem, elragadja, és már csak azon veszi észre magát, hogy a taktusokat ütögeti agyonmosott farmerbe bujtatott térdein.
A cd tele van dallamosabbnál dallamosabb nótákkal, de megvan az a jó "szokásuk", hogy nem válnak valami idegességben megfürdött, nyálas csöpögésbe átmenő dudorászássá, amire sajnos egyre több példa születik a zenei világban. A Mother Mary fülbemászó zenéje szinte kikívánkozik az autónkba szerelt lejátszóból az utcára, és a kissé szörfös beütés csak megerősít bennünket abban, hogy gyorsan tekerjük le kocsink ablakait, hogy mindenki halhassa.A következő számnál oda sem kell nyúlnunk az ablak tekerőjéhez, vagy megnyomni a gombot, hiszen a Ruby Room szintén megadja nekünk a szabadság és lendület érzetét. Bármelyik nótát is hallgatjuk, mindenképpen felsejlenek előttünk az elmúlt évtizedek zenei attitűdjei, amitől a lemez csak még jobban szerethető, és ami a legfontosabb, hallgatható.
A She’s A Saint Not A Celebrity-ben hamisítatlan korai Green Day hatásokat lehet felfedezni, és az Alligator darabos dallama a The Kinks-re hajaz, igaz, nekem erre a tényre úgy hívták fel a figyelmemet, de újra meghallgatva, teljesen jogosnak ítéltetett a megállapítás.
A The Pedestrain egyenesen Billie Joe-ék (a Green Day frontembere - a szerk.) lemezéről mászott át a Foxboro albumra, és ezt a tényt nincs ember a földön, aki meg tudná cáfolni. No és lehet, hogy nem is akadna jelentkező.
Amúgy az ének hangzása egyértelművé teszi a hatvanas és hetvenes évek kissé visszhangos hatását, ezt még a vájtfülűek is hallják. A keverés előcsalogatja a zene hőskorának dallam- és hangzásvilágát, amitől ez az album egyfajta időkapszulává válik.
Nem akarok igazán a mélységeibe menni a korongnak, azt hiszem, ez olyan lenne, mintha műtéti úton akarnék meggyógyítatni egy egyszerű megfázást; és valljuk be, ennek a lemeznek kutya baja. Zenészek játszanak egyszerű és dallamos nótákat, akikre egyértelmű hatással voltak az elmúlt évtizedek rock and roll muzsikái. Most ők vannak soron, most ők az a generáció, akiket majd évtizedek múltán hallgatva úgy érezzük, hogy a zene képlékenysége csak formálisan az; ami jól hangzik az úgyse merül feledésbe, ami meg rossz, az csak a leleményes pr-nak köszönhetően folyik egy ideig a vízcsapból, aztán meg mehet a süllyesztőbe.
És mitől jó egy album? Attól, hogy ha az ember reggel felkel, nem az az első gondolata, hogy rágyújt egy cigire, vagy kimászik a konyhába lefőzni egy csésze kávét. Hanem még kómásan, az ébredés elmosódott állapotában megnyomja a lejátszón a Play gombot, és csak aztán jöhet minden, aminek jönnie kell. Mert a fenébe is, a cigiről le lehet szokni, a kávéról szintén, de a jó zenéről nem. És nem is szabad. Már ott pihen a cd lejátszómban a lemez. És néhány óra alvás után megszólal az ébresztőóra... és a Stop Drop And Roll.
Foxboro Hot Tubs: Stop Drop And Roll
Kiadó: Warner Music, Mton
Megjelenés éve: 2008
Tracklist:
1. Stop Drop and Roll!!!
2. Mother Mary
3. Ruby Room
4. Red Tide
5. Broadway
6. She's A Saint Not a Celebrity
7. Sally
8. Alligator
9. The Pedestrian
10. 27th Ave Shuffle
11. Dake Side Of Night
12. Pieces Of Truth
Hivatalos honlap: www.foxborohottubs.com
Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: