Jazz-morzsák: Lionel Hampton - Akiért a vibrafon szól
Ha egy zenész találkozása egy hangszerel olyan elementáris erővel bír, ami meghatározza a jazz és a zene arculatát, akkor ott kisebb fajta csodáról beszél az ember; de azért nem kell ennyire túlmisztifikálni Lionel Hampton és a vibrafon sikertörténetét. A jazz az a műfaj, ahol minden megtörténhet, és a történelem azt mutatja, hogy általában meg is történik.

A vibrafon hangzása olyan, mintha angyalok hosszú ujjaikkal a bűn ólomkristály poharát pöcögtetnék, valahol a mennyország és a pokol között félúton, miközben gyengéden szitál az őszi eső. Az egyedi hangzásvilág, a műfaj nyitottsága, és kísérletező kedvének köszönhetően a vibrafon és Lionel Hampton a jazz történelmének szerves részét képezik.

Hampton lényege időtállóvá vált, hiszen a húszas évek végétől egészen 2002-ben bekövetkezett haláláig jelen volt a zenei életben, játszott, megmutatta számos generációnak, hogy a hangok, a szertelen, hullámzó dallamok, a lüktetés ugyanúgy az emberiség részei, mint mondjuk a bűneink, vagy jótetteink. Mert ha van műfaj, aminek gyökerei és árnyalatai ennyire összetettek, mint a jazz, azt is meg kell említeni, hogy az néha annyira egyszerű, mint a fekte-fehér filozófiája, vagy a jó és rossz örök dilemmája.
Számomra felejthetetlen élményt nyújtott, amikor Mallorcán, a fülledt, de tiszta éjszakákon Lionel Hampton két cd-s koncertfelvételét hallgattam olcsón vásárolt diskmanemen. A felvétel 1971-ben készült, Párizsban, és én nem tudtam betelni azokkal a nyugtalan, de mégis magával ragadó dallamokkal, amiket Hampton vibrafonon életre keltett. S ez a lényege; a jazz egyetemes és mégis szubjektív. Kultúrák és eszmék hadakozhatnak egymással, de ha két hangszer megszólal a Föld bármely pontján, abban varázslat rejlik. És Lionel Hampton egyike volt azon varázslóknak, akik önfeledten hintették varázsigéiket az emberekre, ami persze maga volt a jazz.
Lionel Hampton zenei attitűdje maga a dallam, és annak minden árnyalta. Személyiségében a zene szeretete mindvégig jelen volt, akár dobolt, akár zongorázott, vagy énekelt. A vibrafont életre keltve olyan zenei élményt nyújtott, melyre az ember csak csóválja a fejét, és csodát sejt, pedig nem az; csupán egy ember, akit homlokon csókolt a Zene múzsája. Persze kicsit nyálasan.
Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: