Jazz-morzsák: Az Ellington-szféra
Duke Ellington volt a jazz történetének egyik legtermékenyebb zeneszerzője: több ezer számot komponált, és rendkívüli tehetsége a dallamok megteremtésében, zseniális zongorajátékával kiegészülve igazi egyéniséggé tette a zene világában. A gazdag életút nemcsak egy sikertörténetet takar, hanem egy mélyebb, spirituálisabb érzékenységet a zene iránt.
1899-ben, Washingtonban született, és már tinédzserkorában komponálni kezdett. A városban számos zenekar született, a jazz ebben az időszakban kezdte el csepegtetni fülbemászó dallamait a közönség fülébe. Ellington több zenekarban is megfordult, aztán 1923-ban New Yorkba ment, és alig egy évre rá, létrehozta saját zenekarát, a Washingtonians-t. Nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy New York államban, és környékén, már ismert zeneszerzőként, és előadóként emlegessék a nevét, és zenekarát. Ennek a hírnévnek is köszönhető, hogy 1927-ben megpályázták a Cotton Club házi zenekarának posztját, amit el is nyertek.Abban az időben a Cotton Clubban játszani állandó jelleggel olyan lehetett, mint bebocsátást nyerni a mennyországba. Ellingtonék előtt számos lehetőség nyílt meg ezáltal: lemezfelvételek, rádióadások. Zenéjük könnyen elérhetővé vált még azok számára is, akik nem látogatták az éjszakai klubokat. A zenekar neve ez időtáj változott Duke Ellington and His Orchestra-ra, és Ellington 1974-ben bekövetkezett haláláig, részben stabil tagokkal megszakítások nélkül játszottak.
Ellingtont a nagy Big Band-esek közé sorolják, de zenei érdeklődése ennél sokkalta színesebb volt, tele izgalmas témákkal, és szerkezetekkel. Ha csak megnézzük, hogy milyen zeneműveket komponált élete során, képet kaphatunk sokirányú érdeklődéséről, és zenéjét hallgatva kibontakozik előttünk az Ellington-szféra. A filmzenétől kezdve a templomi műveken át, komponált színházi előadásokra, bálokra, és szvitek tucatjaival gazdagította a zenét.Aki átfogó képet akar a jazzről, vagy csak ismerkedni a műfajjal, annak mindenképpen Duke Ellingtont ajánlom. A zene, a miliő valami vibráló, és egyben letisztult világot enged hallani, ha Ellingtont hallgatja az ember. A zsenialítását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy remek zongorista volt, és saját szerzeményeivel olyan atmoszférát teremtett maga körül, ami még a lemezeken is átérződik, szinte tapinthatóvá válik.
Egy olyan műfajnál, mint a jazz, ahol az improvizáció fontos "alapanyag", még belegondolni is nehéz, hogy mennyi dallam veszett el különböző bárok zsíros levegőjében, fesztiválok kopott deszkáin, próbatermek sötét zugaiban. Ezek a tiszavirág életű dallamok az ember és a zene kapcsolatának talán legszorosabb, legmélyebb bizonyítékai. Ellington igazi zenei mágus volt, hiszen próbált mindent lejegyezni, hogy semmi se vesszen kárba, hogy a dallam megszülessen, és aztán útjára bocsássa.
A jazz műfajának nagy alakjai között helyet foglaló zenész öröksége mindig elevenen fog élni az emberekben, amíg a zene az emberiség egyetemes nyelve marad. Igaz, ha ez megszűnik, akkor mi értelme mindannak, ami körülöttünk zajlik?
Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: