2008. november 24.Kőnig Mariann
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenye a Művészetek Palotájában

2008. november 27-én a Művészetek Palotájának Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében Anu Kosimi közreműködésével és Sakari Oramo vezényletével ad koncertet a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Az este folyamán Sibelius, Debussy és Richard Strauss műveket adnak elő.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar története 1923-ban kezdődött. Az akkor még Székesfővárosi Zenekar rövid időn belül meghatározó eleme lett a budapesti zenei életnek. Már az együttes megalakulását követő években megkezdődött a vendégszereplések sora. Számos világhírű muzsikus lépett már fel a zenekarral pl.: Szvjatoszlav Richter, Yehudi Menuhin, Anja Silja, Starker János, Ruggiero Ricci. 1998-ban a Nemzeti Filharmonikus Zenekart a Nemzeti Énekkarral együtt kiemelt nemzeti alapintézménnyé minősítették, elismerve ezzel jelentősége mellett minőségét is. A zenekar az énekkarral és a kottatárral együtt 2005 elején költözött be a Művészetek Palotájába.

2008. november 27-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben (MÜPA) ad koncertet a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Az este folyamán elhangzó művek:

Sibelius: En Saga, op. 9
Debussy: Chansons de Jeunesse - Sakari Oramo hangszerelése
Richard Strauss: Imígyen szóla Zarathustra, op. 30

Vezényel: Sakari Oramo
Közreműködik: Anu Komsi (szoprán)

***


Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenye
Helyszín: Művészetek Palotája (1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.)
Időpont: 2008. november 27. csütörtök 19:30 - 21:45
Jegyárak: 1800, 2500, 3200, 3800, 4600 Ft
Bővebb információ: www.mupa.hu, www.filharmonikusok.hu

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2022 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei