2010. július 5.Sós Eszter
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Keith Caputo Téglás Zolival jön a Dürer Kertbe

A Life Of Agony jó ideje szólóban is nyomuló frontembere körülbelül egy év után ismét visszatér hozzánk, méghozzá jön vele az Ignite-os Téglás Zoli melankolikusabb oldalhajtása a Zoli Band is. Zúzást tehát nem várjon senki, helyette inkább dallamos rockzenét, meg könnyfakasztó balladákat.

Tavaly az A38 tetőteraszán ejtett minket Keith Caputo ámulatba, nem sokkal azután, hogy a Life Of Agony-val zúztak egyet a Szigeten. És habár a koncertre jöttek bátran a LOA hívők közül is, azért ők is tudták, hogy másra kell számítaniuk, hiszen a frontember több mint egy évtizede nyomja szólóban is a néha éppen aktívan tevékenykedő, máskor meg nevéhez híven agonizáló főbandája mellett, és ez az érzelmesebb oldala igen távol áll a Life Of Agony művészetétől.

Caputo szólólemezein leginkább az 1995-öes Ugly albumon található Let’s Pretend című szerzemény nyomvonalán haladt tovább, amelyet édesanyja emlékére írt, aki drogtúladagolásban halt meg. Sőt, még inkább a harmadik, sokak által egy haldoklóban lévő banda erőlködésének ható Soul Searching Sun lemez hangulatát mentette át magának.

Első szólóalbuma, az 1999-es Died Laughing óta azért ő is sokat változott. Ekkor még vegyesen tálalta a keményebb rockot az érzelgős oldalának bemutatásával. Mára azonban maradt ez utóbbi, amelyet szinte tökélyre fejlesztett: a koncerteken ugyanis van, hogy a billentyűk mögé ül, és ott tárja elénk hányattatott életútját, vagy éppen akusztikusan szólaltatja meg legnépszerűbb szerzeményeit Európából maga mellé gyűjtött zenészeivel.

A Dürer Kertben ráadásul egy olyan banda kíséri el Caputót és zenekarát, amely szintén egy kőkemény zenét játszó, már-már kultikus formáció frontemberének mellékhajtása. Hazánk fiát, Téglás Zolit mindenki ismeri az Ignite-ból (újabban már a Pennywise-ból is) ám azt már lényegesen kevesebben tudják, hogy van neki a Zoli Band is, azaz hogy csak volt, s ez nemrégiben hosszú idő után hamvaiból újjáéledt.

Zolinak a Zoli Band az, ami Caputónak a szólóprojektje: itt kiélheti minden szentimentalizmusát, és a világ elé tárhatja a lelke legmélyéből feltörő világfájdalmat. Ráadásul áprilisában megjelent a Zoli Bandnek a Red And Blue névre keresztelt dupla albuma is (a Parlamenttel a borítóján), úgyhogy aki jót akar, az szeptemberig szépen beszerzi ezt is a Caputo szólólemezek mellett, nehogy szégyenben maradjon a koncerten.

***


Keith Caputo, Zoli Band koncert
Helyszín: Dürer Kert
Időpont: 2010. szeptember 27.
Kezdés: 19.00
Jegyárak: 3500 Ft / 4000 Ft elővételben, 4500 Ft a helyszínen
Jegyelővételi helyek: The Lab (Király u. 48.), Speed Westend, Speed Mammut, Teenage Riot Store (József krt. 18.), Casual Street Wear (Király u. 76.), Underground Store (Bem József u. 22.), Hammer Zenebarlang, CD Pince, Headbanger, Dürer Kert
Bővebb infó: www.myspace.com/officialzoliband, www.myspace.com/keithcaputo, www.skalarmusic.hu

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2022 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei