2012. szeptember 17.Fényes Boglárka
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Két 1. díj a Szigeti József Nemzetközi Hegedű- és Brácsaversenyen

Immár véget ért a Nemzetközi Hegedű- és Brácsaverseny, melynek hivatalos díjátadó gálájára szombaton került sor. A zsűri döntése értelmében megosztott első helyezést nyert Aleksandra Kuls (Lengyelország) és Xiao Wang (Kína), második díjat kapott a magyar Kállai Ernő, a harmadik díjat nem osztották ki.

A versenyt hatalmas érdeklődés követte. 150 fiatal hegedű- és brácsaművész küldte el jelentkezését a versenyre, melyre végül 88 versenyző (55 hegedűs, 33 brácsás) érkezett meg.

A megmérettetés három fordulóban zajlott, a középdöntőbe már csak 16 versenyző jutott, közülük egyedüli magyarként Kállai Ernő, míg a döntőre már csak 6 versenyző mutathatta be tudását, ekkor már a Művészetek Palotájában a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretével, Ligeti András vezényletével.

Egy nemzetközi zenei verseny légköre teljesen más, mint egy "egyszerű" koncertté. Itt a közönség először az elődöntőkben megismerkedik a versenyzőkkel, a középdöntőkben már sejti, melyik művésztől mit várhat, míg a döntőre már azzal az izgalommal megy, hogy kedvence vajon megnyeri-e a versenyt. A koncert közönsége is teljesen más. Nagyon sokan érkeznek külföldről (versenyzők családjai, barátai) így egy kicsit a hazaiak is úgy érezhetik, külföldön vannak. A hallgatóság jelentős részét kiteszik a versenyzők, akik az elején még talán nem ismerik annyira egymást, de a döntőkre nagyon jó ismeretségek, talán barátságok is kötődnek közöttük, és ebben a kicsit ideges, de mégis barátságos légkörben hallgathatja végig a kívülálló a versenyeket.

A helyszín kiválasztása is elősegítette ezt a kicsit családias légkört. Az elő és középdöntők a Régi Zeneakadémia épületében kerültek megrendezésre, mely méreteiben igen korlátozott, ide a közönség részéről tényleg a legelszántabbak jöttek el, mert itt még - közeledve a döntő felé - a helyekért is harcolni kellett. Míg a döntőkre már a Művészetek Palotájának Fesztiválszínházában került sor, bár a pénteki döntőre már ez is teljesen megtelt, és itt is vadászni kellett a helyeket. Végül az egész verseny méltó lezárásaként az ünnepélyes díjátadót, már a hangversenyteremben nézhette a közönség.

A zsűrinek nem volt könnyű dolga, ilyenkor az egyszerű közönség örül, hogy nem neki kell dönteni, neki csak élveznie kell az előadott műveket, mert a választás ez esetben sem volt egyszerű. A művészek nagyon jól felkészültek, egy-egy apróbb hiba, vagy egy stílusbeli felfogásban történő különbség dönthetett. Így alakult ki a végeredmény.

A versenyen ezúttal a közönség is szavazhatott, így a közönségdíjat Kállai Ernő kapta meg.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2021 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei